My Best Idea

Előszó
Amikor Horst Rücklét megismertem, már tapasztalatokban gazdag, Európában és Európa határain túl is nagy tekintélynek örvendő szakember volt. De ez nem volt mindig így.
Horst Rückle nehéz szakmai utat tudhat maga mögött: először értékesítőből értékesítési tréner lett, majd egy tanácsadó- és tréning céget alapított és vezetett, később pedig management-tréner és coach lett. Eredetileg banki szakembernek tanult, majd egy építkezési vállalatnál dolgozott kereskedelmi vezetőként, így először csak másodállásban tevékenykedett értékesítőként. Szerette volna értékesítési képességeit fejleszteni és javítani, ezért beszélgetéseit felvette kazettára, majd szóról szóra leírta őket. Amikor leírva is látta, amit mondott, egyre világosabbá váltak előtte hibái, amelyeken ez által tudott javítani. Ettől a perctől kezdve értékesítésben elért sikerei megsokszorozódtak.
Mikor felajánlották neki, hogy főállású értékesítési vezető legyen és a kollégáit képezze, igent mondott az ajánlatra. Hamar rájött, hogy ez számára az álomhivatás. Minden más már magától ment.
A sikerek, melyeket partnerei és ügyfelei az ő képzési módszerének segítségével értek el, valamint a további tréningek utáni egyre nagyobb igény mind megerősítették tevékenysége helyességét. Ekkor vált szilárddá azon elhatározása, hogy teljes mértékben a cégspecifikus tanácsadói- és tréningmunkára fog koncentrálni.
Több könyvet adott ki, például egy értékesítési távoktató sorozatot, mely a bonni Szakmai Továbbképző Intézet elismerését is elnyerte. Ezek a kiadványok növelték az akkoriban újszerű értékesítési tréningek iránti érdeklődést.
Amikor a videó korszak elkezdődött, nyilvánvalóvá vált, hogy az addig előtérben álló nyelv és beszéd mellett a beszélgetőpartner testbeszédét is figyelembe kell venni.
Így Horst Rückle 1976-ban elkezdte kielemezni a szemináriumok során készített videó felvételeket. Az elemzés során bebizonyosodott, hogy a testbeszéd valóságtartalma rendkívül nagy.
Tapasztalatait az ebben a témában írt első könyvében, a ? Testbeszéd managereknek? című kiadványában foglalta össze. A könyvből 40.000 példány kelt el és tizenegy kiadást ért meg. Két évvel ezelőtt felújította a könyv tartalmát, amely a megjelenés után nem sokkal már a svájci bestseller-lista élén állt. Mára ez a változat is a harmadik kiadásnál tart, és orosz, lengyel, román valamint kínai nyelven is megjelent.
Munkájának ezen részét tudományosan is elismerték: oktatói megbízást kapott a bambergi egyetemen. Érzékelhető, hogy menyire fontos a kapcsolatok alakítása tudományos területen is, hiszen Horst Rückle 1990 óta a stuttgarti egyetemen is tanít. Előadásait a ?Vezetői gyakorlat? témájában tartja.
Horst Rückle 16 könyvet adott ki az értékesítés, testbeszéd, coaching, víziók, cégvezetés témájában és számos tanulmányt is írt. Rádió és tévéműsorokban szívesen látott vendég. Több mint 6500 szemináriummal és tanácsadással töltött nap után mára fő feladta a cégek részére nyújtott teljes körű tanácsadás lett. Cégvezetőket, politikusokat, országos és tartományi vezetőket és értékesítési vezetőket képez. Ügyfelei közé tartozik például az Allianz, a Bosch, a Coca-Cola, a Daimler-Chrysler, a Dresdner Bank, a Münchner Rückversicherung, a Total Fina Elf és három-száz más vállalkozás, de tréningeket tart orvosoknak, fogorvosoknak, ügyvédeknek és televíziós műsorvezetőknek is.
Rendkívül büszke vagyok arra, hogy Horst Rückle úr az MBI Felügylőbizottságának elnökeként különlegesen sokrétű tapasztalatait is rendelkezésünkre bocsátja.
Ismeretségünk évei során Horst Rückle kedves és fontos barátommá vált. Nagyon hálás vagyok neki, hogy ideje szűkössége ellenére megírta ezt a könyvet az MBI számára. 40 év tapasztalatai közül sokat megtalálhat e könyvben és ez az Ön számára, kedves MBI-partner, hihetetlenül nagy segítség lesz a siker felé vezető úton.
Jó szórakozást az olvasáshoz!
Ing. Alexander Schaufler
Az MBI AG Igazgatótanácsának elnöke
